Jump to content

Gyötrelmes kimerültség ellen

2021. 10. 24. 19:00

Még ha áhítozunk azért, hogy szülővé váljunk, azt is sejtjük, hogy az anyaság nem mindig csak rózsaszín ködben való úszkálást jelent.

A várandósság, a szülés, a szülés utáni lábadozás mellett számolni szükséges azzal, hogy az első időszak megterhelő lesz. A baba körüli teendők nagyja mindenképp az anyára hárul, így az 2-3 óránkénti ébredés nem hagy túl nagy pihenésre alkalmas időt. Ezt igazán csak akkor tapasztalja meg a nő, ha már megszületett gyermeke.

Egy kutatás szerint az anyák a babájuk születése utáni első évben legalább 45 éjszakát veszítenek el azért, mert pici gyermekükhöz kelnek fel. Kimerülten nehezebb megtalálni az élet szépségeit, pedig muszáj, mert egy apró életről szükséges gondoskodni, ráadásul megérzik a feszültséget is. A kimerültség ellen tenni lehet:

Alvással

Vagyis ne csak az éjszakai alvás idejét lehet kihasználni. Újdonsült anyukaként napközben, a baba alvásának idejében érdemes megvalósítani. Még mindig jobb egy kipihent anyuka, mint egy patyolattiszta háztartás, de stresszes nő.

Segítség

Az apa besegítése is sokat jelent. A megosztott gondozással sokat lehet tehermentesíteni az édesanyát. A túlzott kimerültség esetén szükséges is a segítség nyújtása.

Mozgás, szabad levegő

A babakocsizást sok gyerkőc szereti és a friss levegő még jobb alvást is eredményezhet. Az anya, még akkor is jobban érezheti magát séta közben, ha az éjszaka nem volt a legjobb.

 

Becsapás

Lehet, hogy még csak hajnal van, de ha a baba végérvényesen felkelt, nincs már lehetőség a visszaalvásra, akkor a napi rutinok alkalmazásával kicsit becsapható az elme. A korai zuhany, egy frissítő kávé és a készülődés azt az érzést kelti az emberben, mintha minden úgy zajlana, mint máskor.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | Képek: Pexels)