Jump to content

Ne történjen meg soha, mégis fel kell rá készülnünk

2019. 06. 25. 19:00

A szülők legféltettebb kincsei a gyermekeik és az ők egészsége. Nincs annál nagyobb félelem, mint a gyermekünket betegnek látni. A fuldoklás alapvetően ijesztő.

Betegség következtében kialakuló vagy a légútba került idegen tárgy is okozhat fulladást, és bár ez mindig nagyon ijesztő, a legtöbb szülő a fiatalabb gyermekeket féltik ettől.

Közismert, hogy a kicsi gyerekek mindent a szájukba vesznek, ezért féltik az apróságokat egyedül hagyni. Ha bármit a szájukba vesznek, akkor annak lenyelésére is van esély, sőt arra is, hogy félrenyelik. Ha a légutak elzáródnak, beáll a fulladás állapota, amely akár életveszélyes is lehet, ha nincs a közelben segítség.

A legjobb lenne, ha ezt senkinek sem kellene átélnie, de a siránkozás helyett inkább abban segítünk, hogyan lehet megelőzni a félrenyelést. Ha pedig már megtörtént a baj, akkor pedig élet múlhat azon, hogy tudunk-e helyesen reagálni.

A legfontosabb a babavárás során olyanná alakítani az otthont, hogy az bababarát legyen. Nemcsak a színekben, mintákban és berendezésekben kell megtalálni a harmóniát, hanem a biztonság is fontos. Az éles sarkokra védőket lehet helyezni, a korlátot, lépcsőt el kell keríteni a már járkáló babától. A gyerekjátékok vásárlásakor is figyelemmel kell lenni arra, hogy milyen korú gyerekeknek ajánlott. Az apró, levehető darabkákat a picik szívesen a szájukba veszik. Nemcsak játék, hanem más tárgy is jelenthet veszélyt egy kicsire.

Olyan, amely számunkra egy használati tárgy, de a baba kíváncsiságából és korából fakadóan más lehetőséget láthat benne, ezért megkóstolja. Minden apró tárgynak legyen meg a saját, gyermektől elzárt helye.

Nemcsak hanyagul a gyermek előtt felejtett tárgyak jelenthetnek veszélyt a gyerekekre, hanem akár az élelem is, ha az nem az életkorának megfelelő méretűre van darabolva.

Ha élelmet juttatunk be a szájüregbe, a rágás és a nyelés után a tápcsatornába jut, ekkor a gégefedő elzárja az élelem útját a légcsőtől és ténylegesen a gyomor felé veszi az útját a táplálék. Ám, ha a gégefedő nem zárul jókor, akkor az élelem vagy megakad a gégebemenetnél, vagy lejut a légcsőbe, hörgőkbe. A test automatikusan köhögési reflexszel igyekszik eltávolítani onnan az idegen testet, de ez nem mindig vezet eredményhez. Nemcsak étel, hanem bármilyen lenyelt tárgy okozhat elzáródást.

A legtöbb esetben a köhögéssel együtt az idegen tárgy is távozik a légútból. Győződjünk meg arról, hogy az idegen test tényleg távozott-e a gyermek szájából. Előfordulhat, hogy a köhögés gyenge, nem tudja a gyerkőc felköhögni a torkán ragadt testet, ezért nagyobbacska gyerekek esetén azonnal segítséget jelent, ha a térdünkre fektetjük a gyermeket úgy, hogy hassal feküdjön fel a combjainkra, majd határozott mozdulattal a két lapocka közé kell ütni.

Ezzel a videóval talán sokkal jobban lehet szemléltetni a Heimlich-féle műfogást:

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: babasoldal.co.hu | képek: pexels.com (A képek illusztrációk) | videó: https://www.youtube.com/watch?v=aXj4YC9xyio)